IKSZE

Get in the Ring – pitching verseny startupoknak

Kiütéssel nyert a Neticle!

Igazi “nehézsúlyú startup bokszolók” nyertek a Get in the Ring első magyarországi versenyén. A dobogós start-up-ok között nehéz volt a legjobbat kiválasztani, mert mindegyik szuper volt: Sopreso (3.), TestJokey (2.) és a nyertes Neticle! Ellátogattunk a szerda esti rendezvényre, amelyen izgalmas párharcban mérték össze az erejüket a versenyzők!

A szervező Enterprise Hungary első eseményével nagyon kitett magáért, hiszen hazánkba is elhozta a show-szerű elemekre építő versenyt, ahol a pitch-elő (prezentáló) start-up-ok párban kűzdenek meg az elsőségért. Először egy 1,5 perces rövid beszédben próbálnak bizonytani a zsűri és közönség előtt, de legfőképpen a párbajban résztvevő másik start-up-pal szemben. Majd kapnak 3-4 kérdést és erre is villámválaszt kell adniuk. Majd a zsűri értékel, és el is dől ki jut tovább a párharcból. Majd a round-ok nyertesei ismét megmérköznek, immár csak a zsűri kérdéseire és ez alapján születik meg a döntés.

20141022_201701

Az október 22-i, budapesti verseny hangulatára ízelítőül nézzétek meg ezt a videót, amelyben éppen a Hashclash és a Sopreso párbajozik:
Igazán forró volt a hangulat, és a műsorvezető is egy igazi bokszmérkőzésről kerülhetet a technológiai versenybe. Izgalmas díszletek és klassz megvalósítás! Gratulálunk! Üde színfolt volt, hogy a közönség soraiban jobbára fiatalokat, egyetemistákat lehetett látni és nem az unalomig ismert start-up arcokat. Befektetőket egyelőre még nem láttunk a nézők között, de talán az első verseny még csak a “bemelegítés” volt.

20141022_192327

Mindenesetre villogtak a vakuk, izzott a levegő és a start-up-ok kűzdöttek! Ahogy a való életben is. Izgalmas díszletek és végre egy mást akaró, újat mutató start-up verseny! Üdvözöljük itthon a friss energiákat felvonultató versenyt, és drukkolunk a folytatáshoz!

20141022_201649

Ez Szófiában lesz, majd Rotterdamban lesz a nagy európai döntő. Reméljük, a magyar nyertes ott is a döntőben végez és nagyon várjuk a híreket a győzelemről!

Forrás: INSIDER blog

0 Responses on Get in the Ring - pitching verseny startupoknak"

Leave a Message

COPYRIGHT © 2015 IKSZE - MINDEN JOG FENNTARTVA.